Régen nem itt laktam, hanem a testvérkéimmel. Nem igazán emlékszem már, de tudom, hogy sokan voltunk, volt egy házikónk és rengeteget játszottunk a többiekkel, de anyukám és apukám már akkor is máshol volt. Aztán egy sötét estén jött kettő kétlábú, az egyik a kezébe vett és ott tartott, simogatott, amíg a régi kétlábúimmal beszélgettek. Nem aggódtam, nyugodtan hagytam, hogy simizzen, mert nagyon kedvesnek tűnt. Aztán beültünk valami furcsa hangos fehér dobozba, a többiek nem jöttek velünk. Ott kicsit féltem, de befúrtam magam a lány kétlábú ölébe és elszundítottam, olyan kellemesen ringatott a hangos fehér doboz. Akkor még nem tudtam, hogy ez a két kétlábú lesz az Anyukám és az Apukám, de első pillanattól kezdve éreztem, hogy velük minden rendben lesz.

Most már tudom, hogy ez a lakás az én birodalmam, de mikor idehoztak nem értettem mi ez a hely. Azelőtt sosem láttam ilyet, kint voltam a szabad ég alatt, csak egy kis közös házikónk volt a testvérkéimmel. Itt meg mindenhol falak és óriási bútorok. Nem is tudtam mi az a bútor. Ráadásul borzalmas hangok voltak mindenfele. Emlékszem, iszonyúan féltem. Bekerültem egy kék-szürke szobába. Csúszott a talaj és volt a falon egy hatalmas világító, villogó valami, ami hangot is adott ki, de csak halkan. Attól nem is rémültem meg. Viszont minden más nagyon fura volt. Kaptam egy békás pokrócot, amit nagyon szerettem, csak a békát nem lehet róla sehogy sem leszedni, pedig nagyon szeretném, még most is. Egész hamar megszoktam a kék helyiséget, barátságos hely. De azon kívül rettentő fura dolgokat találtam. Van egy kis helyiség, ami furcsa formájú bútorokat tartalmaz és gonosz morgó-csobogó hangot ad ki. Nagyon-nagyon féltem tőle. Volt az ajtón kívül is valami szörnyeteg, ami totál véletlenszerű időpontokban bőgött fel, attól is nagyon féltem, ráadásul azt még látni sem lehetett. Most már őt is ismerem, ő a lift, akivel utazni lehet ide-oda és nagyon mókás, nagyon kedvelem. A konyha nevű helyiségben is volt egy szörnyeteg, bár tőle nem féltem annyira, hiszen hiába morog, finom illatú dolgok vannak benne. Állítólag hűtőnek hívják és ha kinyílik, tényleg hideget köpköd. A másik szörnyecske igazából sosem rémített meg, pedig AnyaGazdi sokáig félt használni, mert biztos volt benne, hogy halálra ijeszt. De nem, kedves monoton morgása van és nagyon vicces, hogy megeszi a ruhákat, pokrócokat. Ráadásul mielőtt megeszi, AnyaGazdi valamiért ledobál minden cuccot a földre, hogy én rámászhassak és ellopkodjam őket, aztán csak párat etet meg a mosógéppel. Egyáltalán nem értem ezt a műveletet, de lehet azért csinálja, hogy engem szórakoztasson. Elsőre voltak félelmetes dolgok, de aztán rájöttem, hogy itt semmi sem akar engem bántani és sok dolog nagyon szórakoztató.

Kaptam egy hatalmas ágyat, ami már nem is olyan hatalmas, de akkor még az volt. Pihe-puha és lehet ásni is. Kaptam bele egy kis plüss kutyit, ő lett akkoriban a legjobb barátom. Az ágyikóm mellett van egy nagy kosár is, ami igazából egy óriás rágóka, amiről le lehet rágni kis darabokat, bár azért veszekszenek velem a Gazdik. A cipős szekrényt is nagyon kedvelem, mert mindenféle cipőket lehet róla szerezni. A finomillatú konyhában is lettek kedvenc helyeim, van két szék, amire állítólag ülni kell, de sose ül rá senki. Az egyiken van a tápim, úgyhogy arra mindig ugrálok, a másik alá meg mindig bebújok, mert ott jó sötét van és nem is vesz észre senki. Igazi búvóhely. Van mindenhol langyos fémcucc is, a konyhában is. Oda nagyon próbáltam beférkőzni, de mikor ezt észrevették körbe pakolták az ásványvizes üvegekkel. Állítólag, ha bemászok oda, akkor csupa por leszek és azt nem szeretik. Mondjuk ezt állandóan mondták az elején. AnyaGazdi azt mondta, hogy kitakarított mielőtt jöttem, de én mégis olyan helyekre bejutottam, amikről ő nem is tudott és állandóan tele voltam porcicával. Nem tudom mi az a porcica. Most már nem mondogatják ezt, mert már nem férek be ezekre a helyekre. Viszont a kék szobában is van egy langyos fém cucc és oda csuda viccesen lehet bebújni. Egyik oldalt beszaladok, hátul van nagy hely a fal és a nagy bútor között. Van egy langyos cső is és ha a Gazdik elfelejtik feltenni a bútorra a kék függönyt, akkor azt is lehet rágizni. Meg szeretem kaparni a talajt a sarokban. Nem sikerül ásni, de azért én próbálkozok, hátha egyszer sikerül. Régen szerettem a langyos fémcucc és a bútor között kiszaladni, de most már nem férek ki. Már párszor beragadtam és nagyon nehéz tolatva visszamenni, hogy a fal felől jöjjek ki, úgyhogy azzal már nem próbálkozok.

Szóval először féltem nagyon, mert minden szokatlan volt, de hamar felfedeztem mindent. Azt mondjuk egyáltalán nem értettem, hogy az elején miért könyörögtek nekem, hogy menjek mindenfelé, nézzek meg mindent, aztán meg amikor már nagyon szerettem volna bemenni a fürdő és WC nevű helyekre, akkor nem engedték meg. Nagyon bosszantó volt, úgyhogy mindig vinnyogtam, ha kicsuktak és az meg őket idegesíti, úgyhogy azóta már bemehetek mindkettőbe. Ha nem, akkor meg vinnyogok, az mindig beválik. Legutoljára a lila szobát ismertem meg. Először AnyaGazdi velem aludt a kék szobában, de azt mondta, hogy csak azért, hogy ne féljek, de meg kell tanulnom majd egyedül is aludni. Ha napközben fáradtam el, akkor belemásztam valamelyik Gazdi ölébe és ott szundiztam. Az a legjobb. Ők pedig kivittek az ágyikómba. Furcsa volt, de igazi repülő kutya voltam. Néha pedig kicsaltak, hogy elaltassanak ott. Hát én azt szerettem volna, hogy büszkék legyenek rám, úgyhogy megtanultam az ágyikóban aludni. Muszáj is volt, mert most már azt mondják, hogy nem olyan egyszerű repülő kutyásat játszani, mert nagyobb lettem. Este azért nem igazán szerettem ott lenni egyedül, de ha megijedtem és sírtam, akkor Anya mindig jött.

Imádok enni. Mindig enni kellene, megállás nélkül, hiszen állandóan úgy érzem, hogy éhen fogok halni. Nem tudom miért nem szabad állandóan ennem. Háromszor kapok enni, nem tudom mi az az óra, én olyat nem használok, de tudom mikor jön a reggeli és tudom mikor jön a vacsi. Az ebédet nem tudom mikor jön, mert az attól függ, hogy AnyaGazdi mikor ér haza. De mindig nagyon-nagyon várom, hogy végre ebéd legyen. Meg vacsi. Meg reggeli. Tápit kapok enni, állítólag ez az olyan kis kutyusoknak való, mint én vagyok. Nagyon finom. Ezen kívül már kóstoltam sajtot egyszer, Gazdi azt mondta, hogy azt is szabad majd ennem, de eddig csak egy kis darabot kaptam. Nagyon ízlett, amennyire csak tudtam csóváltam is a farkam, hogy értse Gazdi, hogy ez nagyon jó, akarok még. Nem kaptam azóta se, de remélem majd még ehetek ilyet. Igazából megeszek mindent is, ami nem étel. Koszt, port, kavicsot, levelet, botot, tényleg bármit, de leginkább AnyaGazdi haját szeretem gyűjteni. Nagyon hosszú haja van, jó nagy hajcsomagokra lehet lelni. Ők nagyon bosszúsak, próbálják felszedni az összeset, de hát én is ezt csinálom, nem értem mi ezzel a gond. Mondjuk lehet az, hogy beleragad a popsimba és állandóan a Gazdiknak kell kihúzni belőle. Az mondjuk nem jó, de az jó, hogy segítenek. Itt kell állítólag mesélnem a kakilásról, pisilésről is. Nem tudom mit kell róla mesélni, van két akármicsodácska, amire szoktam és ennyi. Tök uncsi sztori. Az érdekesebb, ha kidobják az akármicsodácskát és nem raknak egyből a helyére. Arról igazán nem én tehetek… Ráadásul nincs is annál viccesebb, amikor takarítanak. Fehér törlővel törölgetik a talajt össze vissza. Nagyon jó muri olyankor megtámadni a kezüket. Teljesen kiszolgáltatott, még ellenkezni se tudnak. Ha meg ellenkeznek és elengedik a fehér törlőt, akkor ellopom azt. Mondjuk a fertőtlenítőnek nevezett lötyit, amivel takarítanak nem kedvelem. Nem jó szagú. Pedig állítólag vegyszermentes, kutyabarát. Fogalmam sincs mi az a vegyszer. Mindenesetre, ha véletlen lerakják a fújkálót a földre, akkor megtámadom, hátha egyszer föladja a harcot és nem büdösíti be a területemet.

Volt ez a Karácsony dolog. Nem értem mi is ez igazából, állítólag ajándékokat lehet kapni. Mami és Papi készített nekem egy kipárnázott kosárkát, amivel lehet engem utaztatni. Nagyon kedves volt tőlük, pedig akkor még nem is találkoztunk. Abban a kosárkában utaztam a fehér hangos dobozban, igazából végig aludtam az utat. Kiderült, hogy a Mamihoz meg a Papihoz megyünk. Kíváncsi voltam nagyon, mert Anya azt mondta, hogy nagyon várnak engem, még a Blecky kutyus ágyikóját is kimosták a kedvemért, pedig őrizték benne a Blecky kutyus illatát, mert nagyon hiányzik nekik. Először viszont a Gazdi mamijához és papijához mentünk, ők ott valami furcsa idegen illatú dolgot ettek, én pedig tovább alcsiztam a kosárkában, csak a végén kezdtem kicsit unatkozni. Aztán mentünk Mamihoz meg Papihoz és nagyon-nagyon tetszett! Sokkal több a hely, mint otthon, tényleg kaptam ágyikót, volt ajándékozás is és ami a legszuperebb, van udvar! Csuda jó dolog, tudtam kint pisilni és kakilni és hiába voltam még akkor pindurka, a lépcsőn is egyedül másztam vissza a házikóba. Mami és Papi tényleg nagyon kedves, agyon szeretgettek, egyből megkedveltem őket. Tudtam alcsizni is és este megint beültünk a fehér dobozba és akkor pedig Gazdi másik mamijához és papijához. Azt annyira nem élveztem, mert végig a kosárkában kellett maradnom, csak egy picit szállhattam ki pisilni, inni meg kicsit játszizni, de nem szabadott felfedező útra mennem. Na mindegy, gondoltam akkor inkább alszok. Aztán este megint utaztunk, ennyi utazás után azt is megtanultam, hogy a fehér hangos doboz az autó, és azzal lehet gyorsan nagy távolságokat megtenni. Hazafelé már kicsit untam magam, akartam volna inkább játszizni, de nagyon jó volt hazaérni a biztonságos lakásba. Viszont másnap megint menni kellett, nagyon fura volt, mert Gazdik ott hagytak Mamival és Papival majdnem egész napra. Azt mondták, hogy ők mennek karácsonyozni ApaGazdi családjához, de oda nem mehetek, mert ott sok az állat és nekem még nem szabad olyan helyre mennem, ahol állatok vannak. Pedig nagyon kíváncsi lettem volna. De szuper napom volt, Mami és Papi egész nap csak velem foglalkoztak. Aztán itt még nem is ért véget ez a Karácsony dolog, mert minden nap jöttek Gazdikhoz a kétlábúak. Azt mondták nekem, hogy ezek a kétlábúak a barátaink, azt mondták, hogy ők a Gazdik második családja és már én is beletartozok, úgyhogy mindenkivel meg kell ismerkednem. És képzeljétek, ők is mind nagyon kedvesek! Mindenki hozott nekem ajándékot, kaptam csomó játékot, meg falatkákat, amikből még nem kaphatok, de Gazdi azt mondta, hogy az mind az enyém és én ehetem majd meg az összeset, ha nagyobb leszek. És rengeteg simit is kaptam! Úgyhogy úgy gondolom, nem rossz ez a Karácsony, remélem sokszor van ilyen.

Szuper helyre kerültem.

Íródott: 2019 december