Egyre kalandosabb az élet Jupiterrel. Leginkább móka és kacagás, de azért a harmadik együtt töltött hónapunkra kijutott az aggódásból is bőven. Egyre lurkóbb, egyre több az energiája, egyre több figyelmet igényel. A második hónap elteltével szépen kialakultak a rutinjaink, egyre jobban kiismer ő is minket és mi is őt. Haladunk és fejlődünk napról napra, de azért mindannyiunknak van még mit tanulnia.

A legnagyobb fejlődést a sétában értük el. Már egy jó ideje lejárunk, de rettentő félős volt egy ideig, aztán dacos és önfejű, a sétára annyira nem volt vevő. Aztán egyik napról a másikra fordult a kocka és azt láttuk rajta, hogy élvezi. Szaglászik, felfedez, játszik, bolondozik. Megismerkedett már a mohácsi Dunaparttal, töltéssel, Mami és Papi udvarán is nagyon jól elvan, a Malomvölgyi tó pedig mindig sikert arat. Legnagyobb sikerélmény mégis az, hogy nálunk otthon a paneldzsungelben is lehet vele róni a köröket. Sőt! Rávehető volt, hogy átkeljünk a pár tömbbel arrébb lévő forgalmasabb úton, hogy aztán a nagy füves placcra érkezzünk, ahol szuper sétákat lehet tenni, mivel nincs tele szeméttel, mocsokkal.

A vizsla kalandunk… Már megkapta mindkét kombiját Jupiter, így elvileg már barátkozhatna kutyákkal, de egyelőre még ilyenre nem került sor. Érdekes volt a viszonyulása hozzájuk. Mikor picúr volt, totál figyelmen kívül hagyta őket, majd idővel, ha észrevett egyet (távol), pánikba esett és irány haza. Viszont az utóbbi időszakban egyre érdeklődőbb - áll, les, figyel. Nem akartuk még erőltetni a barátkozást, de nyilván elkerülhetetlen a panelek közötti találkozás az egészségügyi sétán lévő fajtársakkal. Végül a kellemetlen kalandot ismét egy idősebb hölgy okozta (pont mint az első állatorvosi látogatáskor). Hátul voltunk a nagy füves placcon, Jupiter békésen rágcsálta a botját, mikor észrevettem egy nénit egy szép vizslával. Úgy tűnt mennek a járdán, nem éreztem úgy, hogy felénk szeretnének jönni. Majd észrevettem, hogy mégis… Itt volt az a pont, ahol dönthettem volna úgy is, hogy megfordulok és elindulunk az ellenkező irányba, de mivel Jupiter is érdeklődve figyelt, hát gondoltam miért ne, maradjunk. Ahogy közeledtek szóba elegyedtem a nénivel, mondtam neki, hogy nagyon kicsi még, nem barátkozott kutyákkal, fél, ne engedje ide, nézzük meg mi lesz. Eközben ezerrel haladtak felénk, néni válasza: „ő is kölyök még, csak 9 hónapos” és már ott is volt a kutya Jupiternél. A probléma az volt, hogy a kajla kamasz vizsla hatalmas lendülettel érkezett Jupiterhez, akinek ez nem volt túl megnyugtató. Sem az, hogy két szökkenésre a popójánál termett, hogy megszagolja. Feltételezem ez Jupiternek támadásnak tűnt és elkezdett visítani, mint a fába szorult féreg és irány elfele. Kiléptünk a szituációból, próbáltam Jupitert nyugtatgatni, kizökkenteni, majd messzebbről figyelni a kutyit, hogy lássa, nincs mitől tartania. Még jó messze voltunk hazától, úgyhogy hamar kizökkent, mire hazaértünk szerintem már bőven nem volt az eszében a szitu.

Volt azonban riadalom a második hónapunk alatt. Egyik nap arra mentem haza, hogy kipakolta a szennyeskosarat. Annyira nem akadtam ki, nem feltétlen szokta szétrágni a holmikat, elkezdtem összeszedegetni a rucikat. Na de bevillant valami… Reggel szedtem össze egy pár szétdobált zoknit és azok voltak a szennyes tetején. Sehol sem találtam. Se széttépve, se eldugva. Egyből levert a víz, mert eszembe jutott, hogy múltkor teregetésnél is lopott egyet és mire elvettem tőle már konkrétan csak a végét tudtam elcsípni és a torkából húztam vissza az egészet. Mindjárt arra gondoltam, hogy lenyelte őket… Pánik, sírás, mit csináljak? Hívtam Viktort, ő is megijedt, hívtam állatorvost, ő azt mondta azonnal vigyem be. Még nagyobb pánik, mert mégis hogyan? Nincs otthon autó, Viktor dolgozik. Hívtam taxit. Kiderült, hogy elvisznek kutyával is, tök jó. Taxis bácsi nagyon rendes volt, segített beszállni, mert a kutya totál izgatott volt, nem értette mi történik, mi ez a kapkodás. Próbált megnyugtatni engem is, mert pánikoltam én is. Ahogy Jupiter ágaskodott a taxiban a kezemben éreztem, hogy irreálisan nagy és kemény a hasa. Akkor már majdnem biztos voltam benne, hogy ott lehet a zokni. Doktor néni megvizsgálta, kapott egy hánytatós szurit és fél órát kellett a rendelő előtt bóklásznunk és hánynunk. Három, igen három!!! zoknit hányt ki egészben. Szegényt jól megviselte a fél órás hányás, de mondta doki néni, hogy ha elmúlik a szuri hatása, minden rendben lesz. Így is történt, utána kutya baja sem volt. Hazafelé is taxiztunk, a második taxis bácsi is nagyon kedves volt velünk. Azóta a szennyeskosár beköltözött a csukható hálószobába… A zoknik pedig majdnem hogy leltárba vannak véve…

Nem csak SOS szituban voltunk állatorvosnál, hanem oltáson is. 3 hónaposan 9 kg volt Jupiter. :) Óriás kutya. Tényleg az… Napról napra egyre nagyobb. Imádom! Bár úgy tűnik, hogy egyre rosszabb, igazából egyre okosabb. Azért csinál egyre több turpisságot, mert van esze hozzá. Emiatt elkezdtünk kicsit intenzívebben tanulgatni is. Most már ismeri a „helyedre” kifejezést, az „ül” kifejezést és szépen visszahozza és ledobja a labdát. Nem sok dolog ez, de ez nem rajta múlik. Mostanában jöttem rá, hogy igazából pár pillanat alatt meg lehet neki tanítani bármit, szóval most rámegyünk minden nap a gyakorlásra és szépen mindig bevezetünk valami újdonságot.

Tulajdonképpen ezek voltak a legnagyobb események a három együtt töltött hónapunk során, de végtelenségig lehetne részletezni, mert minden nap egy kaland. Mindig kitalál valami újdonságot, például hogy felül a székekre. A felágaskodását mindenhova próbáljuk visszaszorítani, de egyelőre ő áll nyerésre. Nem baj, szépen lassan majd ezt is megtanulja. Nagyon makacs, sok energiát kell belefektetni annak ellenére, hogy roppant intelligens. A szeretete pedig végtelen. Imád minket és mi is őt. Csodává varázsolja minden napunkat. Nincs is jobb annál, mint mikor felébred arra az ember, hogy teszi a kis buksiját a fejemre, nyakamra, hogy jelezze ő már bizony ébredezik, kellene egy kis simike. Bár ahogy nő, annál több helyet foglal. És leszokott a lábunknál alvásról. A fejét oda kell tennie, ahol a mi a fejünk van. Ez rendszerint az én nagy párnám. De sebaj, én elférek kis helyen is. Meg egyébként hagyja, hogy arrébb pakolásszuk, ha útban van. Szóval tényleg egy kis szeretet csomag, nem lehet vele betelni. Ráadásul egyre gyönyörűbb is. Most már igazi kutya formája van és a szőre úgy csillog, mint valami gyémánt. Elfogultan bár, de úgy gondolom, hogy ő a legcsodálatosabb, legszuperebb kis vizslador az egész világon.

Íródott: 2020