A Gazdik állandóan itt hagynak egyedül, azt nem szeretem, de azt mondják, hogy muszáj dolgozniuk, hogy kaphassak finom elemózsiát és sok játékot, mert azt nem adják ingyen. Hát nem tudom, én mindent ingyen kapok. De ez biztos buta kétlábú szokás. Igazából nem olyan vészes amíg egyedül vagyok, tök jól feltalálom magam. Igazából titkos, hogy pontosan mit csinálok mikor senki sem lát, nem árulom el senkinek, de sok dolognak nyoma van, azt nem tudom eltitkolni Gazdi elől. Az kötelező program, hogy kipakolom a cipős szekrényt. Állítólag más kutyusoknak nem szabad, de Gazdik azt mondták, hogy ők elrakják a szép cipőket a szekrénybe, a többit meg vihetem, ha kedvem tartja. Hát én imádom a cipőket! Meg a papucsokat is! Felfedeztem, hogy a cipőbe van valami betét cucc az alján. Ha elég ügyesen bedugom a fejem és sikerül jó helyen rágizni, akkor ki tudom belőlük szedni. Az micsoda jó móka! Aztán ha már megszereztem, akkor ledarálom, minek az… A cipőből már úgyis kiszedtem… A papucsokat is darálni szeretem. Kicsipegetem belőle a darabokat és jól szétszórom mindenfele. Egyszer kihuzigáltam az ágyikó melletti kosárkáról egy sor botot. Azért nagyon mérgesek voltak a Gazdik, azt mondták ez rosszaság, ilyet nem szabad, úgyhogy azóta nem bántom. Bár már hiányzik egy sor, úgyhogy mindenki látja, hogy az a kosárka is az enyém. Minden az enyém. Gazdik nem gondolják így, de majd idővel ők is megtudják. Amúgy a cipőpakoláson kívül sok nyomot hagyó dolgot nem csinálok. Sokat szoktam alcsizni, hogy jó kipihent legyek, mire megjönnek a Gazdik és akkor kibírom, hogy ne aludjak egészen estig és akkor jó sokat lehet velük játszizni.

Van egy bútor a szoba közepén. Amikor picike voltam sem értettem miért van ott, mindig átszaladtam alatta, de középen állandóan beütöttem a buksim. Azt mondják dohányzó asztal, pedig nem is dohányzik, nem értem. Hát most már nem férek át alatta egyáltalán, így már bújócskázni sem lehet. Elkezdtem megszerezni róla a dolgokat, mikor rájöttem, hogy elérek már a polcon és a tetején is mindent, de azóta meg lepakoltak róla Gazdik. Hát nem maradt semmi móka, csak ott áll a szoba közepén és zavar. Úgyhogy gondoltam ledarálom, nem kell… Eddig csak az egyik sarkát sikerült eltüntetni, de dolgozom rajta. Gazdik azt mondják ez nagyon nagy rosszaság és ezt nem szabad. Mégis muszáj dolgozni rajta, mert elég nagy és ez sokáig fog tartani. Gazdik meg kiabálnak velem, próbálnak elcsalni, próbálják eldugni a sarkot, de semmi esélyük. Ezt bizony én el fogom tüntetni.

Mikor idekerültem egyből felfedeztem a kék szobában a nagy állatkát. Igazából nem féltem tőle, mert csak csöndben csücsült ott mozdulatlanul. És nagyon puha volt, az pedig csudi jó. Amikor pici voltam át bírtam bújni a lábai alatt, néha csak nekidörgölőztem vagy odaharaptam neki egyet, hogy érezze ki a főnök. Aztán rájöttem, hogy jó pajtás és benne van a turpiskodásban is. Azt kell tudni, hogy amióta itt lakok, azóta szeretnék feljutni a Gazdik fekhelyeire. A kanapé és ágy nevű bútorokra. Az első pillanattól kezdve próbálkozok, de pici voltam és nem ment. ApaGazdi kétszer felrakott, az nagyon jó volt! De AnyaGazdi azt mondta, hogy addig nem szabad fent lennem, amíg egyedül nem tudok felmenni. Hát, gondoltam, akkor én bizony rájövök hogyan lehetne oda feljutni. Ment is a próbálkozás, amíg nem voltak itthon, de egyszer majdnem lebuktam, mert a buta óriás alpaka nem ment vissza a helyére. Mondtam neki, hogy menjen vissza, én pici vagyok nem tudom visszarakni, de nem ment. Tök mamlasz. Aztán mindegy volt, mert már aznap este lebuktunk. Az úgy volt, hogy AnyaGazdi csokit evett a kanapén, nekem meg nem adott. Gondoltam felmegyek a kanapéra és elveszem tőle, ne legyen ilyen önző. Azt a módszert alkalmaztam, amivel délelőtt már próbálkoztam és ezzel rá is jöttek az én kis titkos hadműveletemre. A kanapé mellett van a hatalmas bútor a könyv nevű színes dolgokkal. Van kis polc a szélén, oda amúgy is mindig bemásztam, beültem már mióta itt vagyok. Aztán észrevettem, hogy Gazdi két nagy tasakban tárol ott még könyveket. Ha felállok a polcra pont tudom rágizni a szatyor fülét. Aztán rájöttem, hogyha felágaskodok, akkor akár fel is tudok mászni a tasakokra. Szuper!!! Egy volt a baj, hogy hiába voltam kanapé magasságban, azon a részen van egy magas része a kanapénak, hogy a béna Gazdi ne essen le róla, vagy nem tudom mi másért van az ott. De nagyon magas. Este buta Gazdi rátette a tasakokra a táskáját, amit visz mindig a dolgozóba, na ha arra felkapaszkodok, akkor már a karfa tetejére tudok ágaskodni! Csuda jó ötlet volt, hátha úgy már ki tudom szedni Gazdi szájból a csokit. Hát ő jól meglepődött, amikor egyszer csak ott voltam a feje mellett. Jót is nevetett, de azt mondta le kell onnan mászni, mert nagyot fogok esni. Csak ő nem tudta, hogy óriás alpaka haverom ebben a segítségemre van. Délután se tudtam visszamászni, tök nehéz tolatni. Hát ráugrottam az óriás alapka hátára és lecsúsztam rajta közé és a kanapé közé. És tádáám, ilyen a jó landolás. Gazdi nagyon nevetett, azt mondta, hogy furfangos kis lurkó vagyok és boldog is volt, mert végre rájött, hogy mitől volt eltolva az alpaka. Mondjuk ezután nagyon bosszús lettem, mert elpakolta a könyves tasakokat és óriás alpaka is középre került, mert azt mondta Gazdi, hogy biztos megpróbálok rajta felmászni. Hát nem tudom miért kell minden jó mókát eltűntetnie.

A kanapé a legeslegjobb hely a világon. Mondtam én, hogy felmegyek, ha törik, ha szakad. Óriás alpaka nem segített többet, muszáj volt egyedül megoldanom. Fel is mentem!!! Nem árulom el hogyan, mert titok. Viszont lebuktattak a mancsnyomaim. Hát én nem tudtam, hogy ilyet is nézni kell. De jól jártam, mert este csinált nekem Gazdi lépcsőt és azt mondták, hogy szabadon mehetek fel-le. Annyira boldog voltam, hogy majd szét pukkantam a boldogságtól. Azóta is a kedvenc helyem. Mindenfélét felviszek rá. Meg ami fent van, azt leviszem. És pihe-puha, lehet rajta alcsizni is. Meg a Gazdik is ott szoktak lenni, őket is ott lehet megtalálni, ha játszizni akarok. Sőt, ha jönnek kétlábúak, ők is ott ülnek. Így rájuk is lehet mászni. Sőt van ott még egy szint a fal felé, olyan, mint a szélén, ami megtartja Gazdit, hogy ne essen le. Hátrafelé végképp nem értem miért kell olyan, nem lehet ott leesni. Na de nekem jó, mert arra felmászok. Gazdi azt mondja, hogy majom vagyok és nem szabad ott mászkálni. Mindig leterel. De én visszamegyek, mert csuda jó a legmagasabbnak lenni. ApaGazdi oldalán is van egy védő, hogy ne essen le, arra is fel szoktam ágaskodni. Sőt onnan át lehetne menni arra a bútorra is, amihez odaül mindig a Gazdi és ott az a gép, amibe írja, amit most mesélek. Mondjuk most már ritkán ül oda, mert jól megviccelem őket és felugrok oda. El is pakoltak mindenfélét, mert lopkodtam, ami ott maradt. Igazán jó magas vagyok, ha ott sétálok, de ők nem szeretik és mindig vissza kell mennem a kanapéra. Igazából nincs is ám ott semmi érdekes, de nagyon viccesek, hogy mindig jönnek, ha felmegyek. Mindig azt mondják, hogy azért nem kellene mindenhova felmásznom, mert nem vagyok majom. Én tényleg nem vagyok majom, bár senki se mutatta meg nekem milyen is egy majom. De attól még nincs is annál jobb, mint mindenfélét felfedezni, mindenre rámászni.

Huu az nagyon izgis dolog volt, amikor Gazdik megengedték, hogy felmásszak az ágyra. Igaz előtte is voltam már ott kétszer. Egyszer ApaGazdi kérte meg Anyát, hogy tegyen be mellé, egyszer meg AnyaGazdi volt túl lusta felkelni hozzám és csak fogott és maga mellé fektetett. Azóta is abban reménykedtem, hogy szabad majd nekem ott fent alcsizni velük. És tényleg így lett! Mondom én, hogy itt minden az enyém. A nagy ágyikóban tényleg csak alcsizáskor fekszünk, de én már kifejlesztettem mindenféle alvást ott. A legeslegkedvencebbem ApaGazdi lábán. Néha nagyon sokiáig lehet úgy alcsizni, néha ApaGazdi nem tud tőlem forgolódni és olyankor AnyaGazdi odavesz a kezébe. Az is nagyon jó, nagyon szeretek AnyaGazdihoz simulva aludni. De szoktam az ő lábán is. Meg van, hogy kettejük között alszok a lábuknál. Akkor senkit se zavarok és akkor ők sem keltenek fel engem azzal, hogy mocorognak. Néha szoktam fent is aludni velük, bár ApaGazdi nem enged a párnára. AnyaGazdi igen. AnyaGazdi azt mondja, hogy puha meleg plüssállat vagyok és jó velem aludni. Hát én ugyan nem vagyok plüss, de én is nagyon szeretek vele aludni. Ki is túrtam a Tazó nevű fehér állatot, akivel Anya aludt. Mindig rágcsáltam, Anya meg eltette az ágyból. Szinte minden plüsivel szabad játsziznom, kivéve Anya alpakáival meg ezzel az ágyfoglaló Tazóval nem. De úgyis megszerzem mindet… Az óriás alpakát is fel tudom már borítani és lehancúrozni, mert már olyan nagy kutya vagyok. És ő amúgy is a haverom. Reggel általában felkelek, ők meg alszanak és az uncsi. Olyankor vagy próbálok még aludni, újra helyezkedek, arra meg AnyaGazdi felébred és simiz és az jó. De néha nem akarok már aludni, mert uncsiii, akkor meg felkeltem őket, hogy játszizzunk. Belenézek az arcukba, ők mindig ezt mondják. De hát hogy lehet máshogy nézni valakire? Azért állok közel, hogy biztos észrevegyenek. Inkább örülhetnek, hogy nem harapom meg az orrukat vagy a fülüket, mert az nagyon muris lenne, de tudom, hogy akkor nem lennének boldogok, úgyhogy nem. Csak ha felébrednek. Akkor már mehet a buli! Valamiért alig szabad játszizni, AnyaGazdi repülőkutyásan kicipel a pisilőhelyre pisilni. Nem értem erre mi szükség. Mindig azt mondja, hogy nagy vagyok és nehéz és nincs már fogásom, akkor minek cipel? Meg miért kell nekem pisilni? Majd pisilek, ha kell. Utána vissza szabad szaladnom az ágyikóba még kicsit henteregni ApaGazdival.

Nagyon jól éreztem magam a kuckónkban, erre hirtelen a Gazdik kitalálták, hogy az ajtón kívül kell menni. És nem az autó dobozban utazni, hanem kint lenni. Borzasztó ez a külvilág. Nem értem miért akar bárki is oda kimenni. Néha nagyon hideg van, olyankor rám raknak valami butaságot a Gazdik. Azt nagyon utálom, úgyhogy olyankor a hátamra fekszem. Anya azt mondja csinos vagyok benne, de én nem akarok csinos lenni. Ráadásul a fülcim fázik mindig. Arra meg nem húznak semmit. Nagyon utálom a hideget, olyankor leülök és nem megyek sehova. Néha nem tudom pontosan hol lakunk. Jó hát van itt ez a sok-sok magas épület és mind ugyanolyan. Gazdi azt mondja a lila a miénk. De hiába, néha összekeverem és máshol akarok bemenni és olyankor hiába magyarázza, hogy nem itt lakunk, én nem megyek tovább, mert nem tudom, hogy csak át akar verni, hogy még sétizzünk, vagy tényleg máshol lakunk. De ha igazán felismerem hol vagyunk, akkor nagyon rohanok haza. Minden erőmet bevetem, bár ezt se szereti Gazdi, mert azt mondja meg kell tanulnom normálisan sétálni. Neki meg meg kellene tanulnia futni, akkor gyorsabban hazaérnénk… Azt se szeretem, ha büdös van és nem jó levegőt venni. Gazdi azt mondta ez a szmog és ő is panaszkodik, hogy ez nem jó, de azt is mondta, hogy erről a buta kétlábúak tehetnek és el kell fogadnom. Hát én akkor sem vagyok hajlandó sétizni. Azt viszont szeretem, ha süt a napocska és melegíti a bundám. Akkor hajlandó vagyok Anyával felfedezni a környéket. Meg azt is szeretem, ha fúj a szél, mert olyankor rengeteg illatot hoz és repteti a száraz leveleket is. Az nagyon muris! Gazdi szélben meg kinevet, mert lobogtatja a lapufüleim. Akkor is nagyon boldogok, ha kakilok vagy pisilek lent. Ezt egyáltalán nem értem. Fent is tudok, nem tudom mi olyan nagy eresztés ebben. Egyetlen jó dolog a sétizésben a liftezés. Amikor kicsi voltam, nem tudtam mi adja ki a buta hangot, de aztán megismertem a piros liftet. Nem nehéz, csak be kell menni, meg ki kell jönni. Ráadásul kapok érte jutifalit. Közben meg fura érzésű ahogy visz. Párszor leültem, mert megzavart, de most már hozzászoktam és mókás. Néha más is utazik velünk, kedves emberek, mindig kapok tőlük simit.

Egyszer elmentünk az autó dobozzal a városból. Állítólag valami tóhoz, de én egy darab tavat sem láttam. De az szuper jó volt! Mindenhol pihe-puha fű, botocskák és csönd. Lehetett szimatolni, felfedezni és végre nem kiabáltak velem a Gazdik, ha valamit a számba vettem. Azt mondták, hogy azért, mert itt nincs szemét, a városban meg állandóan a szemetet gyűjtöm össze. Megmutattak egy kis patakocskát is. Nedves volt. Anya azt mondja placsáltam. Pedig én csak érintgettem a mancsommal. Hát nem tudtam mi ez, nem akartam csak úgy belemenni. Hideg volt és nedves, úgyhogy miután megismertem, ott is hagytam. De azért jó kis kaland volt. Történt egy rossz is, valami gonosz dolog nagyon megbántotta a lábamat. Gazdik azt mondták, hogy az csak csalán és nem kell pánikba esni. Hát én azért pánikba estem. Miután hazaértünk két órán keresztül sírtam megállás nélkül. Pánikba tettem a Gazdikat is, már állatorvost akartak hívni. Én próbáltam nekik elsírni, hogy a lábacskám a rossz, de nem értették. Aztán két óra után végre sikerült nekik és akkor beletették a mancsimat hideg vízbe, aztán meg hűs finom illatú krémmel bekenték. Mancsápoló azt mondják, meg hogy kutyawellness. Hülyeségeket beszélnek, de ez segített. Végre el tudtam aludni, mert már iszonyú fáradt voltam a hatalmas séta után. Aztán már másnap nem fájt a lábim, de kaptam mancsápolás – kutyawellnesst. Állítólag sokat megyünk majd a szabadba, mert kiderült, hogy kiránduló kutya vagyok. Ha ez volt a kirándulás, akkor tök jó, akarok még menni!

Íródott: 2020 január