Miután eltelt az első hét, a karácsonyi időszak, teljesen hozzászokott Jupiter az új környezethez. Felfedezte a lakás minden zugát, törte turpisságokon az eszét és egyre ügyesebben megtanult játszani a játékaival is. Állandó figyelmet igényelt az első pillanattól kezdve, de ez számunkra csak akkor lett igazi kihívás, mikor elkezdett egyre kevesebbet aludni, egyre többet ébren lenni. A sok ébrenlét alatt könnyebben ráunt erre-arra, így mindig újabb és újabb dolgokat kell kitalálni, amivel le lehet kötni. Elkezdtünk tanulgatni. Az ünnepek alatt sokat otthon voltam vele, január második hetében mentem csak dolgozni. Előtte elkezdtük hozzászoktatni az egyedülléthez. Először csak boltba ugrottam el, másnap dokihoz mentem, harmadik nap bementem melóba, de csak pár órára. Majd elérkezett az első munkanap, amitől bevallom őszintén, eléggé tartottam. Azonban hazaérve láttam, hogy nincs semmi gond. Nagyon jól tűri az egyedüllétet, nem szokott nagyon rosszalkodni, egy két apróság történt csak.

Ahogy felbátorodott, megismertük a jellemét és hamar kiderült, hogy akaratos kis lény lesz belőle. Így volt ez a kanapénál is.  Nem volt kérdés egy másodpercig sem, hogy a kutyának a kanapén van a helye. Viszont megbeszéltük Viktorral, hogy majd akkor jöhet fel, ha fel tud. Nagyon pindúr volt az elején, egyrészt nem akartuk, hogy lepottyanjon, másrészt akkor állandóan ment volna a hiszti, hogy tegyük fel. Hát az ment így is, hogy nem szoktattuk fel… Állandóan fel akart mászni. Először azt hittük csak minket akar, mikor ugrál az oldalára és nyafog. Sok esetben meg is szűnt a dolog, ha leültünk hozzá a földre és valami játékkal eltereltük a figyelmét. Azonban az is megesett, hogy hiába ültünk már mindketten a földön, Jupiter csak ágaskodott a kanapéhoz és hisztizett. Ez mondjuk viszonylag kezelhető volt, mérete okán sem jelentett különösebben problémát. Csakhogy iszonyú tempóban kezdett el növekedni. Onnantól, hogy felért a két mellső lába, láttam, hogy próbálja tolni magát. Nem akartuk engedni, de csak állandóan próbálkozott. Láttam napról napra, hogy nagyobb lesz és egyre jobban kezd rájönni hogyan is kellene ezt megoldani. Próbálkozott nekifutásból, az annyira nem vált be, de aztán rájött, hogy hátsó lábbal is mászni kell, az jó lesz. Nem igazán sikerült neki, de volt egy olyan megérzésem, hogy ez már csak napok kérdése. A megérzésem hatására másnap reggel kihúztam minden kábelt, töltőt, akármit a kanapé hátuljánál lévő elosztóból, az elosztót meg betúrtam a kanapé mögé. Elhelyeztem a láma és a kis alpaka plüssöket a kanapé háttámlájához, hogy lássam, ha feljut és valamit molesztál. Délután hazaérve bementem a nappaliba, erre látom a kis alpaka ott az ágy közepén. Tudni kell, hogy „rajzolós” anyagú a kanapénk, látszik rajta minden nyom és ahogy lenéztem láttam csomó-csomó kis mancsnyomot. A büdös disznó valahogy felerőltette magát. Hát jó volt a megérzésem. Hogy hogy jutott le, nem derült ki. Aznap akkor el is dőlt… Leterítettük pokróccal az egész kanapét, hogy ne koszolja össze, az egyik hátsó nagy párnát szintén becsomagoltam pokrócba és letettük lépőkének. Viszonylag gyorsan megjegyezte hol kell fel-le közlekedni.

Az ágyra mászás is hasonlóan kérdéses volt, mint a kanapé. Egyértelmű volt, hogy ágyba is jöhet, de ugyanaz a sztori, majd ha magától is fel tud jönni… Mivel mi is csak este vagyunk ott, ezért neki sem volt különösen nagyobb ingere oda felmászni. Meg hát a hálószoba ajtó az csukva van napközben, úgyhogy egyedül sem próbálkozgat. Másrészt az ágykeretünk nem anyagos a kanapéval ellentétben, így a csimpaszkodás sem ment, felugráskor lecsúszott. Mikor kapott fellépőt a kanapéra, akkor gondoltam teszek oda is, de aztán meggondoltam magam. Ügyesen megtanult az előszobában a kis helyén aludni, sőt egyre kevesebbszer ébresztett fel minket. Kapott pokrócot, párnát, plüsikét a hálóba is, volt, hogy ébredés után csak bejött és nem is molesztált minket, lefeküdt oda játszani. Szóval mivel ilyen ügyesen megoldott volt a dolog, nem feltétlen akartam direktbe ágyra szoktatni. Viszont alig telt el pár nap azóta, hogy a kanapéra jöhetett, egyre erőszakosabb lett az ággyal is. Elkezdett felágaskodni és elkezdte emelgetni a lábát is, hogy tolja magát, csak hát nem ment, mert nem tudta a körmeit beleakasztani. Na jó, gondoltam egyet és raktam oda is lépőkét. Azóta velünk alszik.

Mivel rohamosan nőtt és egyre több lett az energiája, veszettül nehéz volt lekötni a lakásban. Nagyon igényli a figyelmünket és ha ráun magára, vagy épp ránk, akkor kifejezetten szeret rosszalkodni. Ez nem túl jó, végképp nem kellene, hogy rászokjon, úgyhogy gondoltuk a séta majd megoldja ezt a problémát. Elkezdtük levinni, első pár alkalommal rettentően félt. A legnagyobb baj, hogy egy forgalmas út melletti paneldzsungelben lakunk. Van itt minden mi szem-szájnak ingere: hatalmas autóforgalom, parkolók mindenhol, állandó mentőautó szirénázás, rengeteg ember, nagy nyüzsi, iskola és óvoda hangoskodó gyerekekkel és hatalmas kosz. Szóval félt a hangoktól, a külvilágtól, mindentől. Gondoltuk hamar alkalmazkodik majd, mint mindenhez. Például a lift használatát kb. második alkalomra már gyönyörűen kivitelezte és a mai napig imádja. Vannak olyan séták, amik nagyon jól mennek, amikor látszik, hogy élvezi, játszik, szaglászik, botot vagy levelet lop, felfedez, sétálgat. De sajna ez a kevesebb. Kerestünk ingerszegényebb környezetet, elvittük a természetbe, a Malomvölgyi tóhoz és kiderült, hogy csak a város sok neki. A természetben úgy sétált, mint az álom. Most azon vagyunk, hogy szoktassuk a városi környezethez is, viszont addig többet járunk a természetbe. A szobatisztasághoz szoktatásnak majd csak akkor állunk neki, ha már feloldódott. Egyelőre nem nagyon végzi lent a dolgát, de amikor igen, akkor nagyon örülünk. (A természetben persze ezzel sincs semmi gondja, megy minden, mint a karikacsapás.)

Igazi kaland Jupiterrel az élet! Már sehol nincs az a félős kis baba, lett egy eleven, makacs, huncut, akaratos kis kölykünk, akit igazán kihívás kordában tartani. A nevelés meg még nagyon gyerek cipőben jár… Nagyon tanuljuk mi is, de majdcsak belejövünk.

Íródott: 2020 január